awss írta:Imusz írta:
Köszi, mindenképpen érdeklődnöm kell, mivel így per-pill nincs kötelezően választott tárgyam. Bemegyek és kiverem a balhét a Közgazdasági és Társadalomtudományi Intézeti Tanszéken, hogy bővítsék már ki azt a 80-t, 81-re.
Apropó, akkor most mit csináljak, míg nem bővítik ki? Adjam be a leckekönyvet és majd "kikérem", ha felbírtam venni valamit? (Nincs kedvem különeljárásihoz :P)
Aki tegnap volt a tanszéken, annak azt mondták, hogy nem valószínű, hogy nyitnak 3. féléves választhatót (ennek ellenére ugye megjelent 80 fővel a szociálpszichológia), és inkább vegyünk fel 5. féléves tárgyat helyette.
To-n megkérdeztem, ha leadom az indexet, azt felvehetem-e, ha már tudtam felvenni valami tárgyat, és nekem azt mondta, hogy ezt így nem lehet. Ha leadtam, akkor leadtam. Úgyhogy akkor add csak le, ha már felvettél mindent. Egyébként egyszerre kell leadni a beiratkozási lapot és a leckekönyvet, nomeg a kurzuslistát ugye..
Kurzuslistát csak jövő héten,mert most még nem tudsz "jót" nyomtatni..
de van aki elfogadja a mostanit is,hogy nincsenek rajta az adataid,de sztm ez a ritkább..
szal egyelőre nekem index+beiratkozási lap leadásból áll a beiratkozás.;)

. 


