


és vki tudja, hogy milyen ez a tárgy???
ú
barbi89 írta:thanksés vki tudja, hogy milyen ez a tárgy???
ú




És aki bent volt, az is nyugodtan tudott olvasni, vagy bármt csinálni.

D king írta:
Összességében kellemes élményeim vannak erről a tárgyról. Főleg, hogy Szilágyis tárgy volt.
Bár elég gyakran Lepp jött be.
Órákon volt katalógus, de sokkal több nevet is felírhattunk.És aki bent volt, az is nyugodtan tudott olvasni, vagy bármt csinálni.
Bár, ha Szilágyi (a Mester) beszélt, akkor azért én figyeltem.
És ha több név volt a listán, mint amennyit felírt, akkor elvileg érvénytelen volt az összes aláírás



(Mivel a csoptársaim mást vettek fel.) Szerencsére főleg lányok vették fel, és szinte csak ők jártak be. 

)
D king írta:Szilágyi szokta engedni.
Lepp az külön téma... Őt nem szeressük.
De ha meg Lepp van bent, akkor meg 90 percig olvasol egy könyvet. Vagy amőbázol.
Nekem az 2. féléves tárgy volt, vagyis még 1. évben voltam. Én leginkább arra használtam ki azt az időt, hogy megismerkedjek az évfolyamtársakkal.(Mivel a csoptársaim mást vettek fel.) Szerencsére főleg lányok vették fel, és szinte csak ők jártak be.
Azokra az órákra emlékszem. Számolgattam, hogy 2-7 fiú volt bent általában.
Ja, és sokat amőbáztam akkor. (Azóta sem nagyon)

Lehet, hogy nálam is kevés volt a fiú, ha igen, akkor pont kifogtam kettőt, akikkel mindig voltam 

Tory írta:
Igen, őt tényleg nem szeretjük
Én nem számoltam fiú-lány arányt, de azokat az órákat én is ismerkedéssel töltöttemLehet, hogy nálam is kevés volt a fiú, ha igen, akkor pont kifogtam kettőt, akikkel mindig voltam


ögyörö ( Nem mintha eddig kétséges lett volna
)


Vannak kivételek... Mindenesetre amit ő és Fülöp művelt tevékenységmenedzsmentből, arra már nehéz mit mondani... Azóta utálom a menedzsment tanszéket, de nagyon...davidurie írta:én csípem Leppet


Most melyik? Mert két különböző időpont a kettő, és nem tudom így holnap meddig leszek a suliban. 







Vissza: Vállalkozás és Emberi Erőforrások Intézeti Tanszék
Jelenlévő fórumozók: nincs regisztrált felhasználó valamint 1 vendég