Szia!
Dobák és Bozó tanárnő volt bent. Elég lassan haladtunk, és vegyes felvágott eredmények születtek. Mindenki azt mondta és - én is ezt tapasztaltam -, hogy nagyon kedvesek és segítőkészek voltak mindenkivel, az ábrákat szeretik kérdezni a jobb jegyért, illetve kérdezgetnek akkor is, ha már a 2-es tuti megvan, de jobbat adnának. A tételeket visszarakosgatták. Egy-két ember bukott, mert vagy visszaadta helyből, vagy ha nem tudta az egyik tételt, és húzott helyette másikat az sem ment, akkor buktattak, különben azért 2-esek születtek javarészt. Általában a gazdinfós tételt kellett elmondani, a bankinfósat Bozó átfutotta és esetleg egy-két dolgot kérdezett meg, tehát maga a felelés azért viszonylag gyorsan ment. Azt tanácsolom, hogy mindent amit tudsz, vesd papírra, nagyon sokat számít, annál kevesebbet kérdeznek. Én két óra várakozás után megelégeltem, nagyon jókat húztam, 1-1 oldalban kidolgoztam gazdinfóból a folyamatmodellt, erről mindent leírtam, példát mondtam ( ezt mondták még szigorlat előtt, hogy példákat tudjunk mondani ), viszont egy ábrát nem tudtam felrajzolni ( nem volt benne a tételemben

), de aztán ennyi, sok kérdést nem kaptam. Megnézték a bankinfósat, abból BKR-t kaptam, oda is mindent, amit tudtam felvázoltam, rajzoltam két ábrát, két kis kérdése volt a tanárnőnek, amit lefelejtettem az ábráról, hirtelen nem ugrott be,mondták, hogy nem kell megijedni, aztán rávezettek és kész, ennyi volt, végül 4-est kaptam. Ja, előfordult a közepe táján, hogy kiküldték az embert és csak utána az indexet, ha nem volt egyértelmű a jegy, de akinek kiküldték, ott biztos, hogy a 2-ese már megvolt. Engem is kiküldtek, majd kiestek a szemeim, amikor megláttam
Kalappal, akinek még hátra van!
